Az elektromos autók jelentős előnyt szereztek maguknak az egyre túlzsúfoltabb városi környezetben, ahol a közlekedési kihívások napi rendszerességgel akadályozzák teendőinket. Korábbi blogunkban már beszálmoltunk arról a 10 érvről melyek az elektromos autózás mellett szólnak. No, de az új járgányok az aktuális trendekhez illeszkedtek, így sajnos a nagyobb felépítésű zöld rendszámos autók száma is megnőtt. Hogy ez miért probléma? Elég csak arra gondolni, hogy egy város lakossága, ha azt a gazdasági jellemzői engedik, feltehetően folyamatos emelkedést mutat, ami egyenesen arányos a forgalomba lépő autók számával. Azonban az infrastruktúra nehezen tudja lekövetni ezt a mozgást, tehát azokkal a lehetőségekkel tud szolgálni, melyeket korábban is megszokhattunk, ami ugye aggályos az egyre növekvő járműforgalom kapcsán.
A kis méretű és alacsony teljesítményű autó manapság egy handicap inkább a köztudatban, holott a lehető legélhetőbb verzió, ha valóban az urbanisztikus környezetben használnánk.
XEV YOYO ezt a fent említett problémát igyekszik forradalmasítani, egyszerű megoldásokkal. Lássuk hát mit kínál ez a kompakt olasz tervezésű városi cirkáló!
Első pillantásra XEV YOYO formája és ereje talán megtévesztőnek tűnhet, de valójában számos előnye van a városi közlekedés szempontjából. Egy kis méretű autó könnyebben elfér a zsúfolt parkolóhelyeken, ugyanis lehetőségünk nyílik arra, hogy könnyű egy manőverezést követően akár a legszűkebb helyekre is beállhassunk. Ezáltal időt és energiát takarít meg számunkra ez az eszköz, nem beszélve a stressz mellőzéséről!
3D nyomtatási technológia a városra tervezve
A városi közlekedés gyakran jár hosszú várakozási időkkel és forgalmi dugókkal. A kis méretű autó könnyebben átjut a keskeny utakon, a tömött forgalomban, így hatékonyabban képes kezelni minden torlódást. Ez ismételten pozitívan befolyásolja a napunkat, hiszen idő és üzemanyag is marad a puttonyunkban.
10,3 kWh-s moduláris akkumulátorcsomag
A kis teljesítmény és alacsony energiafogyasztás sem hátrány, mivel gazdaságosabbá teszi a városi közlekedést. Az elektromos motor kevesebb energiát igényel, ezáltal csökkentve az üzemeltetési költségeket. Emellett XEV YOYO akkumulátorának kapacitása elegendő a városi rövid távú utazásokhoz, így nincs szükség túlzottan nagy hatótávolságra, igaz a 150 km egy településen belül nem kevés!
Nulla károsanyag kibocsátás, maximális szabadság
Továbbá az elektromos járművek környezetbarát alternatívát jelentenek a hagyományos belső égésű motorral működő autókhoz képest. XEV YOYO elektromos autója lítium-vas-foszfát prizmás cellákkal rendelkezik, amelyek környezetbarát akkumulátor technológiát képviselnek. Az elektromos autók károsanyag-kibocsátása alacsony vagy akár nulla, ami hozzájárul a levegőminőség javításához és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez.
Műszaki adatok a számok bűvöletében:
Méretek (LxWxH mm) | 2530x1500x1560 |
Tengelytávolság (mm) | 1680 |
Teljesítmény névleges (kW) | 7.5 |
Teljesítmény max (kW) | 11 |
Akkumulátor típus | Lítium-vas-foszfát prizmás cellák |
Akkumulátor kapacitás (kWh) | 10,3 |
Autonómia (km) | 150-ig |
Teljes sebesség (km/h) | 80 |
Ajtók/Ülések | 2 |
Plusz kiegészítők a rajongók számára:
- Type2 – IEC 62196 töltőkábel, hogy mindig útra készek lehessünk.
- Zipzáras puha tok, egyedi XEV dizájnnal ellátva.
- Ha biztosra mennénk, akkor egy MODE 2 fali töltő csatlakozóval áthidalhatunk minden problémát.
- Elektronikus akkumulátor lopásvédelmi rendszer (mechanikus csavaros védelemmel).
YO-YO, de mégis kinek ajánlott ez a kicsi elektromos autó?
Fiataloknak, időseknek, szingliknek, családosoknak, tehát mindenkinek, aki kicsit ki akar szakadni a már megszokott közlekedési látképből. Szabadon szeretne suhanni, könnyen parkolni, élvezni a vezetést a városban! Igen, valóban nem egy tágas kombi, vagy egy férfierőt megmozgató SUV, mégis bőven elég, és ez a fő üzenetünk!
Tudj meg többet!